Mézeskalács, dió, és egy kert

Tavaly nagy sikere volt a karácsony előtti sütésnek, mert Ancsa idehozta a gyerekeit, ezért tele volt a plébánia jófajta gyerekzsivajjal. Sőt, akkor Mari is kitett magáért, hiszen nemcsak mutatta  a rétes receptjét, de egy csomó rétest el is készítettünk, és haza is vihettünk, így sokunknak könnyebb volt a készülődés. Lehet, hogy nem ragyogott minden ablak, és minden polc nem lélegzett fel a pormentességtől, de legalább rétes volt az asztalon, ha az ember lánya a kisszékre roskadt a fáradtságtól. 

Sokszor eszembe jut a Példabeszédek 31 asszonya, aki "Ügyel házanépe dolgaira, nem kenyere a semmittevés." Sőt, "jókedvűen dolgozik kezével".

Én szeretek főzni, sütni, szeretek az ételekkel bíbelődni, de kevésbé vagyok  szorgalmas a takarításban, a fiókok, szekrények tisztántartásában, s nem söpröm fel mindennap a teraszunkat sem.

Szóval eléggé távol vagyok a Példabeszédek kiváló feleségétől, aki "bár még éjszaka van, már fölkel és ellátja a háza népét eledellel, szolgálólányait egy egész napra valóval".

Mentségemre legyen mondva, nincsenek szolgálólányaim, s hát aludni igen jó dolog, bár mostanában - a roráte misék idején - igencsak korán szólalt meg a telefon ébresztő hangja, bár a kakasunk még így is előbb kukorékolt.

Visszatérve a vasárnapi sütésre, kicsit megijedtem, hogy nem lesz senki, amikor Marival beléptünk a plébániába három előtt pár perccel. S akkor még eszembe jutott, hogy el kell szaladni Áronékhoz a dióért. Becsöngettem, amikor észrevettem, hogy ki van rakva a dió. Mindegy, Áron jött már, s kérdezte, szeretjük-e a sütőtököt. Bólintottam, és akkor hátra mentünk a kertbe a teraszhoz, ahonnan az erdőre látni. Szelíd domboldalon át egy szűkebb völgybe, ahonnan a délutáni nap édes sugarai simogatták ezt a kicsit rendetlen decemberi vasárnapot. S akkor ott egy pillanatra megéreztem, igen, itt lakik, ilyen helyen szeret lakni az Isten. Ebben a kicsit rendezetlen szépségben, amelyben mégis olyan szép rend honol, amit csak az Isten tud alkotni az ő csodálatos egyszerűségével. Szerettem volna még ott maradni, fürdeni még ebben a hűvös fényben, és csak bámulni ezt a csodát, de menni kellett vissza a plébániára.

Ahová időközben megérkezett Anita és Hanna, s már mosogatták a sietve otthagyott teáspoharakat. Nemsokára megjött Vera is Zsámbékról, és kicsit késve Nóri is belibbent, és akkor már sültek is a diós tetejű apró mézeskalács sütik, és Mari megint remekelt, mert habcsókokat kreált, jó sok cukorral, amit egyébként, amikor reformanyuk vagyunk, nem biztos, hogy megennénk, de most az édesszájú gyermekkor illatban - megettük. Sőt, még vittünk is haza a férjeinknek.  S közben a telefonon zenét hallgattunk, Veron és András youtube csatornáját, míg valaki elmesélte élete történetét.   

S aztán már öt óra lett, Mari ment gyertyát gyújtani a Leimen házba, én Kata lányom bemutatójára igyekeztem Budapestre, Anita, Hanna és Nóri hősiesen vállalták, hogy visszaállítják a konyhát eredeti állapotába, amiért hála és köszönet nekik.